Palóczi Antal-díj

A Palóczi Antal-díj 2005 és 2014 közötti, már megszűnt elismerés volt, mely a településrendezés területén működő szakemberek eredményeinek díjazására volt adományozható. A díjat elő ízben 2006-ban, utoljára 2013-ban adták át.

Története

A díjat 2005-ben hozta létre a Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter javaslatára,[1] s első ízben 2006-ban az Építészeti világnapon - október első hétfőjén - adták át két jelöltnek. A díj névadója, Palóczi Antal még építészkörökben is kevésbé ismert, a választás ezért is esett rá, mert a településrendezés, építésszabályozás sokrétű tevékenysége is elvész az építészet történetében, vagyis a díjjal egyszerre egy feledésbe merült építészre, másrészt az építészet egyik kevésbé ismert szakágára kívánták ráirányítani a figyelmet.[2] A díjat - más építészeti elismerések adhatóságával egyetemben - 2014-ben szüntették meg Pintér Sándor belügyminisztersége idején[3] (abban az évben már nem adták át, noha jelöléseket még bekértek).

Odaítélése, átadása

A díjat minden évben október első hétfőjén - vagy ahhoz közeli napon - az Építészeti világnaphoz igazodva adták át. Javaslatot bárki tehetett, az akkor még az Országos Lakás-és Építésügyi Hivatalon belül működő Építészeti és Építésügyi Díjak Bizottságához beterjesztett javaslatban.[4] A bizottság döntött a díjazottakról, akiknek a névsorát a miniszter hirdette meg a Magyar Közlönyben. Magát a díjat az illetékes minisztérium valamelyik tisztviselője adta át.

A díjat azok a településrendezéssel foglalkozó építészek kaphatták, akik legalább tíz éven át végzett kimagasló – tervezői, oktatói, kutatói, főépítészi – tevékenységet folytattak. A díjban külföldön élő magyar állampolgár, illetve magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár is részesíthető volt. 2011-ig évente legfeljebb két, 2012-től három személy kaphatta meg, és bár a rendelet nem zárta ki, hogy egy személy két ízben is díjazott legyen, erre a díj rövid történetében végül nem került sor.

A díjat végül - számos más építészeti díjjal együtt - 2014-ben szüntette meg a Belügyminisztérium, ahova a minisztériumok átalakítását követően a szakterület átkerült.[5]

Díjazottak

  • Berényi Mária, az URBANITAS Tervező és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, vezető tervező, igazságügyi szakértő (2013)[6]
  • Hanczár Zsoltné, a KÉSZ Tervező Kft. ügyvezetője, vezető tervező (2013)[6]
  • Horváth Magdolna a Pécsi Építész Kör Kft. ügyvezetője, vezető tervező (2013)[6]
  • Körmendy János, a Fertő-táj Világörökség Tervtanács vezető főépítésze (2012)[7]
  • Szenczi Ottó településfejlesztő, várostervező és építész, posztumusz (2012)[7]
  • Ihrig Dénes egyetemi docens, főiskolai oktatásszervező (2011)[8]
  • Liszkay Krisztina a városmegújítás újszerű szabályozási módszereinek kimunkálásában vállalt szerepéért (2011)[8]
  • Körmendy Imre a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Településépítészeti Tanszéke tudományos munkatársa (2010)[9]
  • dr. Nagy Béla, a MŰ-Hely Tervező és Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója (2010)[9]
  • Gömöry János – Pécs ny. főépítésze (2009)
  • Lázár Tibor – vezető terület- és településtervező (2009)
  • Rosivall Ágnes metodikai elemek továbbfejlesztője, az előírások észszerű betartója, érdekegyeztetések kezdeményezője (2008)[10]
  • Schwarczuk Ágnes a településrendezési szakterület agilis képviselője, szakmai szervezetek jelentős szerepvállalója (2008)[10]
  • Berczik András építő- és közlekedésmérnökként (2007)
  • Kiss Lajos építészmérnök, vezető építésztervező, településtervező, területi tervező, Szeged ny. főépítésze (2007)
  • Kismarty-Lechner Gyula építészmérnök, a településtervezés területén tervezőként, oktatóként, területi főépítészként kifejtett munkásságáért (2006)[11]
  • Körner Zsuzsa építészmérnök oktatói és a magyar építészeti-városrendezési értékek felkutatásában és publikálásában elért eredményeiért (2006)[11]

Jegyzetek

  1. 31/2005. (X. 21.) TNM rendelet
  2. Krakler Judit (szerk.): Palóczi Antal-díj. Budapest: ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. 2006.  
  3. Rab Eszter: Eltűnt díjak nyomában. BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet (2015. március 4.) (Hozzáférés: 2018. április 12.)
  4. Javaslat tehető a 2007. évi Palóczi Antal Díj adományozására. Építészfórum (2007. június 25.) (Hozzáférés: 2018. április 11.)
  5. dr. Jámbor Attila: Építészeti miniszteri díjak 2014. évi megszüntetése. Építési jog (2015. január 23.) (Hozzáférés: 2018. április 12.)
  6. a b c Átadták a 2013. évi Pro Architectura, Lechner Lajos és Palóczi Antal díjakat. Építészfórum, (2013. október 8.)
  7. a b Palóczi Antal-díj 2012. Régi-Új Magyar Építőművészet, (2012)
  8. a b Palóczi Antal-díj 2011. Budapesti Építész Kamara (2011. október 11.) (Hozzáférés: 2018. április 12.) arch
  9. a b Díjak az Építészet Világnapján. Építészfórum, (2010. október 5.)[halott link]
  10. a b Átadták a 2008. évi Pro Architectura és a Palóczi Antal-díjakat. Építészfórum (2008. október 6.) (Hozzáférés: 2018. április 12.)
  11. a b A Pro Architectura díjak és a Palóczi Antal-díjak átadása. Építészfórum (2006. október 2.) (Hozzáférés: 2018. április 12.)
Sablon:Magyar építészeti díjak
  • m
  • v
  • sz
Magyar építészeti díjak, elismerések
Országos díjak
Regionális díjak
Budapest Építészeti Nívódíja · Miskolc Város Építészeti Alkotói Díja · Reitter Ferenc-díj · Schmidl Ferenc Építészeti Díj
Megszüntetett díjak
Kós Károly-díj · Menyhárd István-díj · Molnár Farkas-díj · Palóczi Antal-díj · Reitter Ferenc-díj · Steindl Imre-díj