Az év belsőépítésze díj

Az év belsőépítésze díj 1998-ban, Laki Pál és Laki Péter üzletemberek kezdeményezésére, a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata közreműködésével a kiemelkedő tervezőművészeti tevékenység elismerésére jött létre.

A díj és odaítélésének menete

A magánkezdeményezés a magyar belsőépítészet támogatására azzal a céllal jött létre, hogy a szakmai zsűri döntése alapján ismerje el az adott pályázati évben megvalósult belsőépítészeti munkák közül arra legérdemesebbnek tartott alkotás szakmai értékét, különlegességét.

A díjat a felhívásra beérkezett pályázatok alapján, a szakmai zsűri értékelését követően adományozzák. A díjjal kitüntetett az adományozást igazoló okirat és egy emlékplakett mellett a díjazás összegeként nettó 1–1,5 millió forintot vehet át a díj alapítójának képviselőjétől.

Az emlékplakett téglalap alakú, bronzból készült, aranyozás fedi és Az építészet apotheozisát ábrázolja.

A díj odaítélésének szempontjai

  • - a megvalósult mű eredetisége
  • - a részletek összehangoltsága
  • - az elkészült alkotás művészeti értékei

A zsűri tagjai

A zsűri elnökét az építészet elismert, jeles képviselői közül a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozati mindenkori elnöke kéri fel. Az alapítástól kezdve Finta József Kossuth- és Ybl-díjas, A Nemzet Művésze díjjal kitüntetett építész, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának rendes tagja volt valamennyi zsűri elnöke.

Tagok:

  • a Magyar Építész Kamara Belsőépítészet Tagozat elnöke (Társelnök),
  • a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség belsőépítészeti szakosztály vezetője,
  • a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete belsőépítészeti Választmányának vezetője,
  • további két, a Magyar Építész Kamara belsőépítészeti Tagozat által delegált belsőépítész,
  • valamint megfigyelőként az alapító megbízottja.

Díjazott alkotók és a díjazott alkotások

2016

Kéry Balázs, Kaposvár, Vasútállomás belsőépítészeti kialakításáért.[1][2][3]

2015

Lőrincz Szilvia és Mikics András Kreinbacher Tasting Salon, Kreinbacher Birtok – Somlóvásárhely borászat belsőépítészeti kialakításáért.

2014

Somogyi Pál György a Szent Gellért Hotel és Tanulmányi Ház Székesfehérvár belsőépítészeti kialakításáért.[4][5]

2013

Gothard Erzsébet, a Pesti Vigadó belsőépítészeti kialakításáért.[6]

Magyari Éva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem belsőépítészeti kialakításáért.[7][8]

2012

Fülöp Krisztina és Glavanovics Orsolya Manninger Villa belsőépítészeti kialakításáért.[9][10]

2011

Csavarga Rózsa MoM Kulturális Központ belsőépítészeti kialakításáért.[11][12]

2010

Rádóczy (f) László és Tolnai Zsolt István Kodály Központ belsőépítészeti tervezői munkáiért.[13]

2009

Tardos Tibor, Budaörs 24 tantermes általános iskola [6] Archiválva 2019. június 20-i dátummal a Wayback Machine-ben belsőépítészeti tervezői munkáiért (építész tervező Dobai János).[14][15]

2008

Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár Szentendrei Evangélikus Templom és Parókia belsőépítészeti tervezői munkáiért.

2007

B. Soós Klára Cella Septichora Látogatóközpont Pécs belsőépítészeti tervezői munkáiért.

2006

Rádóczy (f) László és Tolnai Zsolt István a Hajdú-Bihar Megyei Ítélőtábla és Fellebbviteli Főügyészség, és a Baranya Megyei Bíróság és Pécsi Ítélőtábla belsőépítészeti munkáiért.

2005

Görgényi Judit a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, és a Helikon Könyvesház rekonstrukciós belsőépítészeti munkáiért.

2004

Dragonits Márta a Mátyás-templom rekonstrukciójának belsőépítészeti munkájáért.

2003

Somogyi Pál György és Makk Attila az Aranytíz Művelődési Központ belsőépítészeti kialakításáért (Építész: Horváth Bertalan).[16]

2002

Csavarga Rózsa a Volán Tefu Rt. Cserje utcai székháza (Építész:Zoboki Gábor DLA) és a Művész utcai, volt Karády-villa (Építész: Bolberitz Henrik) belsőépítészeti kialakításáért.[17]

2001

Hefkó Mihály és Jakab Csaba a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár belsőépítészeti tervezői munkáiért (Építész: Hegedűs Péter).

2000

Pataky Dóra okleveles belsőépítész és Iványi Mónika okleveles belsőépítész a budapesti Centrál Kávéház belsőépítészeti kialakításáért (Építész: Gereben Gábor).

1999

Gergely László, okleveles belsőépítész és Szenes István Ybl díjas okleveles belsőépítész, a MATÁV Székház belsőépítészeti tervezéséért (Építész: Balázs Mihály DLA).

1998

Göde András okleveles belsőépítész a Pilisi Erdei Iskola belsőépítészeti tervezői munkáiért (Építész: Turányi Gábor DLA).

Kapcsolódó információk

  • Az év belsőépítésze díj az Építészfórum honlapján
  • Az év belsőépítésze díj a LAKI Zrt. hivatalos honlapján
  1. MMA honlap
  2. [1]
  3. [2]
  4. Építészfórum 2014
  5. Magyar Építész Kamara
  6. Magyar Építész Kamara
  7. Magyar Építész Kamara
  8. Építészfórum 2013
  9. Építészfórum 2012
  10. [3]
  11. Építészfórum 2011
  12. Építészfórum 2011
  13. Építészfórum 2010
  14. Építészfórum 2009
  15. Archivált másolat. [2019. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 20.)
  16. [4][halott link]
  17. [5]

Források

  • Az Év Belsőépítésze 1998 – 2007 (első megjelenés 2008. április) szerző: Gyürk András, Szerkesztő: Dér Andrea, társszerkesztő: Héjja Izabella. A kiadványt a Publicitas Print Kft. gondozta. Kiadó Laki Zrt., felelős kiadó: Laki Péter elnök-vezérigazgató ISBN 978-963-06-4683-3