What They Say

What They Say
Adatok
Év2023-as Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Görögország
Előadó(k)Victor Vernicos
Nyelvangol
Dalszerző
Szövegíró
Eredmények
Elődöntő13. hely, 14 pont
Döntő
Kronológia
ElőzőDie Together (2022)
KövetkezőZari (2024) ►

A What They Say (magyarul: Amit mondanak) Victor Vernicos görög énekes dala, mellyel Görögországot képviselte a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban.[1] A dal belső kiválasztás során nyerte el a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál

2023. január 30-án az Ellinikí Radiofonía Tileórasi műsorszolgáltató bejelentette, hogy az énekes képviseli Görögországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.[2] Versenydalát 2023. március 12-én mutatták be.[3]

A dalt először a május 11-én rendezett második elődöntőben fellépési sorrendben nyolcadikként adta elő az Izlandot képviselő Diljá Power című dala után és a Lengyelországot képviselő Blanka Solo című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok pontjai alapján nem került be a dal a május 13-án megrendezésre került döntőbe.

A következő görög induló Marina Satti Zari című dala volt a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok

Második elődöntő
Szavazat Össz Szavazó országok
Dánia Örményország Románia Észtország Belgium Ciprus Izland Lengyelország Szlovénia Grúzia San Marino Ausztria Albánia Litvánia Ausztrália Egyesült Királyság Spanyolország Ukrajna A Világ többi része
Nézők 14 2 12

Galéria

  • A megnyitóünnepségen
    A megnyitóünnepségen
  • Az elődöntőben
    Az elődöntőben

Jegyzetek

  1. Victor Vernicos (angol nyelven). eurovision.tv
  2. Greece: Victor Vernicos joins the Eurovision 2023 lineup (angol nyelven). eurovision.tv, 2023. január 31. (Hozzáférés: 2023. március 13.)
  3. Greece: Victor Vernicos releases 'What They Say' (angol nyelven). eurovision.tv, 2023. március 12.

További információk

  • A dal videóklipje. YouTube-videó, Eurovision Song Contest, 2023. március 12.
  • A dal előadása a dalfesztivál második elődöntőjében. YouTube-videó, Eurovision Song Contest, 2023. május 11.
Sablon:Görögország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1974: Krasi, Thalassa Kai T' Agori Mou
  • 1976: Panagia Mou, Panagia Mou
  • 1977: Mathima Solfege
  • 1978: Charlie Chaplin
  • 1979: Sokrati
  • 1980: Autostop
  • 1981: Feggari Kalokerino
  • 1983: Mou Les
  • 1985: Miazoume
  • 1987: Stop
  • 1988: Clown
  • 1989: To Diko Sou Asteri
  • 1990: Horis Skopo
  • 1991: I Anixi
  • 1992: Olou Tou Kosmou I Elpida
  • 1993: Ellada, Chora Tou Fotos
  • 1994: To Trehandiri
  • 1995: Pia Prosefhi
  • 1996: Emeis Forame to Himona Anixiatika
  • 1997: Horepse
  • 1998: Mia Krifi Evesthisia
  • 2001: Die For You
  • 2002: S.A.G.A.P.O.
  • 2003: Never Let You Go
  • 2004: Shake It
  • 2005: My Number One
  • 2006: Everything
  • 2007: Yassou Maria
  • 2008: Secret Combination
  • 2009: This Is Our Night
  • 2010: Opa
  • 2011: Watch My Dance
  • 2012: Aphrodisiac
  • 2013: Alcohol Is Free
  • 2014: Rise Up
  • 2015: One Last Breath
  • 2016: Utopian Land
  • 2017: This Is Love
  • 2018: Oniro mou
  • 2019: Better Love
  • 2020: SUPERG!RL
  • 2021: Last Dance
  • 2022: Die Together
  • 2023: What They Say
  • 2024: Zari
Sablon:2023-as Eurovíziós Dalfesztivál
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
Dalok
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
  • Eurovízió Eurovíziós Dalfesztivál portál
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál