Szőcs Artur

Szőcs Artur
Született1980. július 17. (43 éves)
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Iskolái
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2005–

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Szőcs Artur (1980. július 17.[1] –) magyar színművész, rendező, tanár.

Életpályája

1980-ban született. 14 éves koráig Szovátán élt, majd egy marosvásárhelyi nyelvtagozatos gimnáziumban érettségizett.[2] 2001–2005 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, operett-musical szakon, majd 2006–2011 között a rendezői szakot is elvégezte.[3][4][5] 2011-től az egyetem tanára.[6] 2005-től a Vígszínház tagja volt, rendezői tanulmányai alatt szüneteltette tagságát, de szerepeit játszotta tovább.[7] 2012-től a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, a művészeti tanácsának tagja.[8] 2020-ban megpályázta az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztját.[9] Előbb kinevezték a pozícióra, de a döntést visszavonták, és így a korábbi direktor maradt az intézmény vezetője.[10][11]

Rendezései

Bemutató dátuma Színház Szerzők Cím
2023 Miskolci Nemzeti Színház Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon
2022 Miskolci Nemzeti Színház Betty Comden - Adolph Green Ének az esőben
2022 Vígszínház (Pesti Színház) Nick Payne Inkognitó
2022 Szegedi Nemzeti Színház Carl Maria von Weber A bűvös vadász
2022 Miskolci Nemzeti Színház Aiszkhülosz - Euripidész - Szophoklész - Hugo von Hofmannstahl Elektra
2022 Miskolci Nemzeti Színház Mihail Bulgakov Mester és Margarita
2021 Kecskeméti Katona József Színház Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István Egy csók és más semmi
2020 Móricz Zsigmond Színház Móricz Zsigmond Úri muri
2020 Miskolci Nemzeti Színház Ábrahám Pál Bál a Savoyban
2020 Radnóti Színház Angelo Beolco Ruzante Csapodárok
2019 Miskolc kamara Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye
2019 Miskolci Nemzeti Színház Molière Don Juan
2019 Szabadkai Népszínház Aiszkhülosz Oreszteia
2018 Miskolci Nemzeti Színház Jerry Herman - Michael Stewart Hello, Dolly!
2018 Szegedi Nemzeti Színház Dés László - Nemes István - Böhm György - Korcsmáros György Valahol Európában
2018 Móricz Zsigmond Színház Fosse - Kander - Ebb Chicago
2018 Miskolc kamara Sényi Fanni Pályaválasztás
2017 Miskolc kamara Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde
2017 Miskolci Játékszín Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör
2017 Szegedi Kisszínház Háy János Utánképzés ittas vezetőknek
2016 Miskolci Nemzeti Színház Georges Feydeau A hülyéje
2016 Miskolci Játékszín Euripidész Bakkhánsnők
2016 Miskolci Nemzeti Színház John Harold Kander - Joseph Stein - Fred Ebb Zorba
2015 Miskolci Nemzeti Színház Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István Egy csók és más semmi
2015 Miskolci Játékszín Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi
2015 Átrium Film-Színház William Shakespeare Lear
2015 Miskolc kamara Nagy Nándor - Máthé Zsolt - Deres Péter Robin Hood
2014 Miskolci Nemzeti Színház Giuseppe Verdi Rigoletto
2014 Miskolc kamara Heinrich von Kleist Az eltört korsó
2014 Komáromi Jókai Színház William Shakespeare A velencei kalmár
2014 Miskolc kamara Henrik Ibsen Rosmersholm
2013 Miskolci Nemzeti Színház Martos Ferenc - Huszka Jenő Lili bárónő
2013 Pesti Színház Titus Maccius Plautus A hetvenkedő katona
2012 Miskolci Játékszín Marius von Mayenburg A hideg gyermek
2011 Pesti Színház Nina Raine Billy világa
2011 Pécsi kamaraszínház Albert Camus Caligula
2010 Ódry Színpad Gárdonyi Géza Rakott szesz

Színházi szerepei

Bemutató dátuma Színház Szerzők Cím Rendező Szerep
2023 Miskolci Nemzeti Színház Kálmán Imre - Jenbach Béla - Leo Stein - Gábor Andor Csárdáskirálynő Béres Attila Edvin
2022 Miskolci Nemzeti Színház Betty Comden - Adolph Green Ének az esőben Szőcs Artur Díszítők
2022 Miskolci Nemzeti Színház Tim Rice - Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár Szabó Máté Jézus
2021 Miskolci Nemzeti Színház Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor Mágnás Miska Székely Kriszta Baracs István
2021 Miskolci Nemzeti Színház Mel Brooks - Thomas Meehan Producerek Béres Attila Roger de Bris
2019 Miskolci Nemzeti Színház Lehár Ferenc Luxemburg grófja Rusznyák Gábor René
2018 Miskolci Nemzeti Színház Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő Szabó Máté Mister X
2017 Miskolci Nemzeti Színház Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre Marica grófnő Szabó Máté Endrődy-Wittenburg Tasziló alias Török Béla
2017 Szegedi szabadtéri William Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok Béres Attila Curioúr a herceg kíséretében
2016 Vaskakas Bábszínház Veres András Tündérkeresztanya Rab Viki Osztályvezető tanár
2016 Miskolci Nemzeti Színház Georges Feydeau A hülyéje Szőcs Artúr Jean/Gerome
2016 Miskolci Nemzeti Színház Ábrahám Pál - Földes Imre - Harmath Imre Viktória Béres Attila Koltay Istvánhuszárkapitány
2016 Csokonai Színház Stúdiószínház Kiss Gergely Máté A jegesmedve Kiss Gergely Máté Osztályvezető tanár
2014 Szegedi szabadtéri Kodály Zoltán Háry János Béres Attila Bíró Francia tábornok
2014 Vígszínház Johann Nepomuk Nestroy - Heltai Jenő Lumpáciusz Vagabundusz Eszenyi Enikő Lumpáciusz Vagabundusz, rossz szellem
2013 Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor A tanítónő Rusznyák Gábor Ifj. Nagy István
2012 Miskolci Nemzeti Színház Móricz Zsigmond Úri muri Keszég László Lekenczey Muki
2012 Vígszínház Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? Eszenyi Enikő Énekes Nyomozó
2011 Szegedi szabadtéri Dés László - Nemes István - Böhm György - Horváth Péter - Korcsmáros György Valahol Európában Béres Attila Hosszú
2010 Pécsi kamaraszínház Claude Magnier Oscar Balikó Tamás Oscarakit mindenki keresA rendező munkatársa
2010 Pécsi Nemzeti Színház Miklós Tibor - Jávori Ferenc Fegya - Joshua Sobol Gettó Béres Attila Kittel dr. Paul
2010 Vígszínház Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn Eszenyi Enikő Percsik, diák
2009 Operaház Wolfgang Amadeus Mozart - E. Schikaneder A varázsfuvola Marton László A rendező munkatársa
2009 Tivoli Eugene O'Neill Utazás az éjszakába Tordy Géza Ifj. James Tyrone
2008 Pesti Színház Frank Wedekind Lulu Forgács Péter Eduard Schwarzportréfestő
2008 Gobbi Hilda Színpad Remenyik Zsigmond Pokoli disznótor Dömötör András I. Vándorló
2007 Vígszínház William Shakespeare Minden jó, ha vége jó Valló Péter Bertram
2007 Szegedi szabadtéri Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre Marica grófnő Eszenyi Enikő Liebenberg, Károly István
2007 Vidám Színpad Jonathan Wood - Fred Farelli Démonológia Bagó Bertalan Dr. Frankeinstein(Fred Farelli)Zene
2006 Vígszínház Lope de Vega A kertész kutyája Ács János TeodoroDiana írnoka
2006 Pesti Színház Szép Ernő Lila ákác Forgács Péter Majmóczy
2005 Pesti Színház Friedrich Schiller Stuart Mária Alföldi Róbert Aubespine gróffrancia követ
2005 Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg Bereményi Géza - Horváth Károly Laura Bagó Bertalan Madarász Zsolt
2004 Ódry Színpad A tüsszentés Huszti Péter
2003 Ódry Színpad Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg Miss Saigon Kerényi Miklós Gábor Professzor
2003 Vígszínház Grimm testvérek Hamupipőke Iglódi István 1. Galamb
Vígszínház William Shakespeare Sok hűhó semmiért Eszenyi Enikő Claudioifjú firenzei gróf
Vígszínház Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter A padlás Marton László Rádiós

Filmes- és televíziós szerepei

  • Régimódi történet (2006) ..ifj. Hoffer
  • Overnight (2007)
  • Presszó (2008) ...Laci
  • Brooklyn (2009)
  • Aranyélet (2015-2016) ...Tomcsa Nándor
  • Egynyári kaland (2019) ...Donát
  • Mellékhatás (2023) ...Mészáros Ferenc

Jegyzetek

  1. OSZMI (hu-HU nyelven). szinhaztortenet.hu. (Hozzáférés: 2019. május 4.)
  2. PREMIER. www.terasz.hu. [2016. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 12.)
  3. Nyitott szemmel – Szőcs Artur - Marieclaire.hu (magyar nyelven). marieclaire.hu. (Hozzáférés: 2017. május 12.)
  4. http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5484/szocs-artur-szinesz-rendezo/
  5. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Szőcs Artur (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2017. május 12.)
  6. Name/Company, Author: Your: Gondolom én… (angol nyelven). Műút portál. (Hozzáférés: 2019. június 22.)
  7. http://www.muut.hu/?p=17524
  8. Miskolci Nemzeti Színház (magyar nyelven). mnsz.hu. (Hozzáférés: 2017. május 12.)
  9. Megosztom, Interjú: Szőcs Artur rendezővel 2020 08 25 16:00: „Szeretem a versenyhelyzetet, persze sportot soha nem űznék a művészetből” (magyar nyelven). BOON. [2021. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  10. Váratlan fordulat: Blaskó Balázs marad az egri színház igazgatója (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  11. https://telex.hu/kult/2020/11/11/eger-szinhaz-blasko-balazs-zsarolas

Források

Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2005-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2005-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Cseh Judit · Gilicze Márta · Juhász István · Kovács Krisztián · Marjai Virág · Molnár Mariann · Széll Attila · Telekes Péter · Tornyi Ildikó · Varju Kálmán · Zeck Juli
Osztályvezető tanár: Marton László
Színészek (Operett, musical)
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Bálint L. Ildikó · Bessenyei Zoltán · Bezzegné Csikós Tünde · Bori Viktor · Deffend Irén · Délity Boglárka · Frankó Katalin · Gurubi Ágnes · Győri Beáta · Hajdúné Botos Csilla · Jakob Nóra · Kalózné Gerendai Márta · Kaposiné Bodó Anna · Knódel Mária · Kürtösiné Németh Nikoletta · Lévanié Hidasi Magdolna · Müller Katalin · Örley Zita · Somorjai Eszter · Tarpataki Anna · Tóth Szilvia · Zuti Krisztián
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Koreográfusok
Csabai Attila · Goda Gábor · Horváth Csaba · Ladányi Andrea
Osztályvezető tanár: Békés András
Film- és televíziórendezők
Faur Anna · Gigor Attila · Jánossy Natália · Kocsis Ágnes · Krasznahorkai Balázs · Mátyássy Áron · Szabó Réka
Osztályvezető tanár: Grunwalsky Ferenc (2001-től), Simó Sándor
Film- és televízió operatőrök
Fillenz Ádám · Gondár András · Győri Márk · Herbai Máté · Karáth Zita · Lukács Dávid · Mészáros Katalin
Osztályvezető tanár: Kende János, Bíró Miklós
Színháztudomány
Anger Ferenc · Baráthy György · Csikós Ildikó · Dedinszky Zsófia · Deres Péter · Éliás Márta Zsuzsanna · Hidas Judit · Kovács Krisztina · Márton Andrea · Nényei Borbála · Rácz Attila · Sirokay Borbála · Szűcs Anikó · Vári-Nagy Nóra
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Adásrendezők
Gerő Marcell · László Sára · Nagy Viktor
Osztályvezető tanár: Szász János
Kameraman
Beran Dániel · Csoboth Attila · Dobos Tamás · Kazinczi Anikó · Nagy Dénes · Trencsényi Klára
Osztályvezető tanár: Szász János, Bíró Miklós
Adásrendezők - TV-műsorszerkesztők
Bakonyi Dóra · Faragó Dániel · Illés Márton Péter · Kovács Emese · Lajer László · Nagy Ákos · Tabák Katalin · Takács Mária
Osztályvezető tanár: Rangos Katalin
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2011-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2011-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színházi rendezők
Kárpáti István •  Kovács Dániel Ambrus •  Laboda Kornél •  Néder Panni •  Szőcs Artur
Osztályvezető tanár: Babarczy László, Lukáts Andor
Mozgókép-vágók
Csabai Attila Gábor •  Divinyi Gábor •  Erdélyi Flóra •  Gradvolt Róbert •  Hack Júlia Anna •  Herpai Sára Vera •  Klára Levente Gergő •  Mácsai Bálint
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Gyártásszervezők
Balla Sándor Botond •  Gáspár Gabriella •  Lakos Zsuzsanna Katalin •  Muhi András Pires •  Osváth Gábor •  Sági Róbert •  Sipos Anna •  Szabó Béla •  Tóth Bernadett
Osztályvezető tanár: Garami Gábor
Televíziós műsorkészítők
Börzsei Julianna •  Dicső Dorottya •  Gaszner Veronika •  Hatházi Fanni •  Kovács Zsófia Lili •  Marton Krisztián •  Szabó Péter •  Szombathelyi Amadé Máté •  Szőnyei Dávid •  Vérten Dániel
Osztályvezető tanár: Fekete Ibolya
Film- és televíziórendezők
Ferenczik Áron •  Kapronczai Erika •  Kárpáti György Mór •  Koncz Teréz Irén •  Pluhár Attila •  Reisz Gábor •  Szeiler Péter •  Szimler Bálint
Osztályvezető tanár: Enyedi Ildikó
Film- és televízió operatőrök
Bálint Dániel •  Baska Barbara •  Hartung Dávid •  Kovács Claudia •  Pálos Gergely •  Rév Marcell •  Rónai Dominik •  Tausz Gábor
Osztályvezető tanár: Máthé Tibor
Évfolyamok · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2016-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2016-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Böröndi Bence •  Dékány Barnabás •  Dóra Béla •  Feczesin Kristóf •  Jéger Zsombor •  Kókai Tünde •  Novkov Máté •  Pálya Pompónia •  Patkós Márton •  Prohászka Fanni •  Somhegyi György •  Szabó Sebestyén László •  Varga Lili
Osztályvezető tanár: Pelsőczy Réka, Rába Roland, Bagossy László
Drámainstruktor
Auksz Éva •  Baksa Imre •  Baranyai Annamária •  Csadi Zoltán •  Farkas Ádám •  Fülöp József •  Gáspár Kata •  Hannus Zoltán •  Hell Krisztina Eszter •  Jankovics Anna •  Kakasy Dóra •  Kiss Gergely Máté •  Kokas Piroska •  Kolozsi Angéla •  Kovács Judit •  Köves Dóra •  Magyar Tímea •  Megyes Melinda •  Menczel Andrea •  Molnár Nikolett •  Ónodi Gábor •  Páder Petra •  Pallai Mara •  Peller Károly •  Ponty Tamás •  Rab Viktória •  Szalontay Tünde •  Szendy Szilvi •  Tatai Zsolt •  Telenkó-Oláh Tímea •  Varga Dóra
Osztályvezető tanár: Molnár Piroska, Bagó Gizella, Kocsis Gergely, Szőcs Artur
Mozgókép - vágó
Csillag Mano Ádám •  Gorácz Vanda •  Grünvalszky Ágnes •  Kővári Szabolcs Olivér •  Ördög Zsófia Eszter •  Rudas Marianna •  Sarkadi András
Osztályvezető tanár: Kollányi Tamás
Mozgókép – hangmester
Baranyai István Attila •  Büki Marcell •  Mező Dorottya •  Pongor András •  Stark Ervin •  Zándoki Bálint Géza
Osztályvezető tanár: Balázs Gábor, Zányi Tamás
Gyártásszervező
Csánki Katalin Veronika •  Farkas Ádám •  Kézdi Klementina Napsugár •  Majoros Zsolt •  Málnási-Csizmadia Eszter •  Széles Eszter
Osztályvezető tanár: Garami Gábor
Kameraman
Gyuricza Mátyás •  Ijjas Teréz •  Juhász Péter •  Kóródi Dániel Bence •  Nyoszoli Ákos •  Vajda Gergely Balázs
Osztályvezető tanár: B. Marton Frigyes, Vecsernyés János
Film- és televíziórendezők
Barcsai Bálint •  Fatér Ambrus •  Fekete Tamás •  Freund Ádám Tamás •  Kis Hajni •  Kölcsey-Gyurkó Levente
Osztályvezető tanár: Miklauzic Bence, Salamon András
Televíziós műsorkészítő
Dobos Evelin •  El-Adly Adilla •  Jakab Márk •  Kakuk Sára •  Pölz Kitti •  Prekopa Donát •  Szabó Bence Tamás •  Szűcs Viktor •  Tomcsányi Árpád •  Török Edit Júlia •  Váradi Dóra
Osztályvezető tanár: Bárdos András
Dokumentumfilm-rendező művész
Bakony Alexa •  Bertók Andrea •  Kiss Ágnes •  Mészáros Balázs •  Podhradska Lea •  Székely Róbert •  Tuza-Ritter Bernadett •  Zolnai Eliza
Osztályvezető tanár: Kékesi Attila, Almási Tamás
Látványtervező
Csősz Máté •  Fógel Adrienn •  Gelsi Zoltán •  Kármán Anna Zsuzsanna •  Nyitrai Anna •  Pál Zsuzsanna Rebeka
Osztályvezető tanár: Rajk László
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • Zene Zeneportál