Nyomásos gazdálkodás
 | Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
 | Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját! (2007 októberéből) |
A 6. században az európai gazdálkodás két alapkövön nyugodott: a római hagyományokon és a betelepülők kezdetlegesebb módszerein. A vad talajváltó művelés során erdőirtással, égetéssel, új területeket tettek művelhetővé. Ekkor újabb földet tettek szabaddá, a régit elhagyták.
A nyomásos gazdálkodás római hagyományokon alakult meg. A kétnyomásos rendszerben évente váltva a megművelt föld felét vetették be gabonával, a másik részét pihentették. Ezt leggyakrabban legelőnek használták, így a trágyázást is megoldották. A legfejlettebb területeken alkalmazott háromnyomásos művelésnél a földet harmadolták: egy része pihent, másik részén ősszel, a harmadikon tavasszal vetett gabona vagy zöldség termett. Egy mondás szerint egy harmadrész adja a kenyeret, egyharmad a levest. A nyomásos gazdálkodás folyamatosan terjedt, és a 10. századra már ez vált jellemzővé. Fokozatosan teret hódított a kertművelés is, különösen a zöldségfélék és a szőlő termesztésére.
Források
- Bokor József (szerk.). Nyomásos gazdálkodás, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
