Glen Vella

Glen Vella
Életrajzi adatok
Született1983. május 14. (41 éves)
Valletta
Származás Málta
Pályafutás
Műfajokpop
Aktív évek2005 -
EgyüttesQ
Hangszer
  • énekhang
  • zongora
Tevékenységénekes

Glen Vella weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Glen Vella (Valletta, 1983. május 14. –) máltai énekes.

Glen tizenhárom évesen kezdte el az énekesi karrierjét. A Victoria Zenei Főiskolán szerzett énektanári végzettséget. Rengeteg helyi és nemzetközi zenei fesztiválon vett már részt, amelyeken több díjat nyert, például már háromszor nyerte el a FIDOF díjat és zsűri díjat kapott a Romániában megrendezett Golden Stag Nemzetközi Fesztiválon 2009-ben. Torontóban a kanadai máltai közösségnek énekelt, de fellépett már alexandriai és várnai fesztiválokon is. Szerepelt fehérorosz, belga és holland rádióműsorokban. Glen Vella jelenleg több népszerű máltai műsorban énekel, sorozatok és rádió műsorok főcímzenéiben hallhatjuk hangját.

Korábban már többször is próbálkozott kijutni az Eurovíziós Dalversenyre, 2005 óta összesen ötször; 2009-ben a Q együttessel harmadik lett, viszont rá egy évre Thea Garrett mögött második lett a "Just A Little More Love" című dalával. De nem ez az egyetlen kapcsolata a versennyel , hiszen 2010-ben ő készíthette fel a Junior Eurovíziós Dalversenyre induló Nicolét Minszkbe. 2011. február 12-én megnyerte Málta nemzeti döntőjét, így a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen Düsseldorfban ő képviselte a kis szigetországot, ahol angolul a "One Life" című dalt énekelte.[1] Pár ponttal lemaradva a döntőbe jutástól, a tizenegyedik helyet szerezte meg az első elődöntőben.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Glen Vella című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

  1. Glen Vella. [2014. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 4.)

Források

  • Glen Vella - "One Life" (Eurovision 2011 - Malta)
Sablon:A 2011-es Eurovízió előadói
  • m
  • v
  • sz
A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő előadók
Döntő
1. Azerbajdzsán Ell/Nikki · 2. Olaszország Raphael Gualazzi · 3. Svédország Eric Saade · 4. Ukrajna Mika Newton · 5. Dánia A Friend in London · 6. Bosznia-Hercegovina Dino Merlin · 7. Görögország Loucas Yiorkas és Stereo Mike · 8. Írország Jedward · 9. Grúzia Eldrine · 10. Németország Lena · 11. Egyesült Királyság Blue · 12. Moldova Zdob și Zdub · 13. Szlovénia Maja Keuc · 14. Szerbia Nina · 15. Franciaország Amaury Vassili · 16. Oroszország Alexej Vorobjov · 17. Románia Hotel FM · 18. Ausztria Nadine Beiler · 19. Litvánia Evelina Sašenko · 20. Izland Sjonni's Friends · 21. Finnország Paradise Oskar · 22. Magyarország Wolf Kati · 23. Spanyolország Lucía Pérez · 24. Észtország Getter Jaani · 25. Svájc Anna Rossinelli
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Málta Glen Vella ·12. Örményország Emmy ·13. Törökország Yüksek Sadakat ·14. Albánia Aurela Gaçe ·15. Horvátország Daria ·16. San Marino Senit ·17. Norvégia Stella Mwangi ·18. Portugália Homens da Luta ·19. Lengyelország Magdalena Tul
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Belgium Witloof Bay ·12. Bulgária Poli Genova ·13. Szlovákia TWiiNS ·14. Fehéroroszország Anastasiya Vinnikova ·15. Izrael Dana International ·16. Macedónia Vlatko Ilievski ·17. Lettország Musiqq ·18. Ciprus Christos Mylordos ·19. Hollandia 3JS
Sablon:Málta az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1971: Marija l-Maltija
  • 1972: L-imħabba
  • 1975: Singing This Song
  • 1991: Could It Be
  • 1992: Little Child
  • 1993: This Time
  • 1994: More Than Love
  • 1995: Keep Me In Mind
  • 1996: In A Woman's Heart
  • 1997: Let Me Fly
  • 1998: The One That I Love
  • 1999: Believe 'n Peace
  • 2000: Desire
  • 2001: Another Summer Night
  • 2002: 7th Wonder
  • 2003: To Dream Again
  • 2004: On Again... Off Again
  • 2005: Angel
  • 2006: I Do
  • 2007: Vertigo
  • 2008: Vodka
  • 2009: What If We
  • 2010: My Dream
  • 2011: One Life
  • 2012: This Is the Night
  • 2013: Tomorrow
  • 2014: Coming Home
  • 2015: Warrior
  • 2016: Walk on Water
  • 2017: Breathlessly
  • 2018: Taboo
  • 2019: Chameleon
  • 2020: All of My Love
  • 2021: Je Me Casse
  • 2022: I Am What I Am
  • 2023: Dance (Our Own Party)
  • 2024: Loop
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 2017163707073629422671
  • ISNI: 0000 0004 0768 8047
  • MusicBrainz: 24b2e363-01ac-463d-8ed2-306d28354156
  • eurovízió Eurovízió portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap